logo

Login Form



Vicces gólok napja PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 28. szerda, 08:15

Thumbnail
Jól figyeljetek! Ma megduplázom góljaim számát!

Vasárnap Kecskemétre utaztunk, ahol a gyermek és serdülő leány bajnokság aktuális fordulóját rendezték. A gyermek csapatok játszottak először, és a mieink sajnos teljesen belealudtak az első negyedbe (0-2). A második nyolc percben viszont megrázták magukat: Simon Dominika vezérletével 6-0-ás rohammal megfordították a találkozót.

A harmadik negyedtől lehetőséget kaptak a BVSC kevésbé tapasztalt játékosai is, de sajnos ezúttal túl korainak bizonyult beállításuk. Innentől ugyanis (élve hibáink sorozatával) feljött a hazai gárda, sőt öt perccel a vége előtt még a vezetést is megszerezték Görög Edináék. Végül Rajkort Reni góljaival újra kétgólos előnyhöz jutottunk, amiből egyet a lefújásig sikerült megőrizni (12-11).

A hazaiak serdülő és gyermek csapata szinte azonos, így az idősebb korosztályban nem okozott nagy fejtörést a győzelem megszerzése. A mérkőzésen lányaink igyekeztek látványosan játszani, így láthattunk kapustámadást, csavart, pöckölést, lehalászott hazaadást, sőt még három Stefi gólt is!

A harmadik negyed döntetlenje azért megmutatta, hogy kulcsjátékosaink hiányában "zavar támadhat az erőben", de győzelmünk nem forgott veszélyben. A vége 17-7 lett a BVSC javára.

Jövő héten serdülőben jóval nehezebb találkozónak nézünk elébe, ugyanis az a Honvéd Polo lesz az ellenfelünk, amely a negyedik helyen áll, míg gyermek korosztályban a maihoz hasonló csata várható, hiszen mindkét csapat a középmezőnyben tanyázik.

Módosítás dátuma: 2013. január 01. kedd, 10:35
 

Hozzászólás

Név:
Tárgy:
Hozzászólás:
  A biztonsági kód. Csak kisbetűs szavak, szóközök nélkül.
Biztonsági kód: