logo

Login Form



Nagy gólkülönbségű győzelem a Honvéd ellen PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 16. vasárnap, 19:45

Thumbnail
Ismétlődő jelenet: Csuti büntetőt lő

A női felnőtt bajnokság szombati fordulójában a Honvéddal kellett megküzdenie az UVSE-nek. A találkozó első jelenete előre vetítette milyen ellenállásra számíthattunk: Kuna Szonja rosszkéz oldalon kiszorított helyzetben, "nullszögből" átlőtte a labdát a kapus kezei között.

A folytatásban ontották lányaink a gólokat, míg ellenfelünk alig jutott lövéshez, s ezek közül ami elért a kapuig, azt kapusunk javarészt két kézzel borította maga elé. Mindeközben számolatlanul kaptuk a labda nélküli kiállításokat és kontrákat, de olyan nagy volt a két csapat közötti gyorsaságbeli különbség, hogy érzésem szerint akár az egész mérkőzést lejátszhattuk volna emberhátrányban, akkor is sima újpesti győzelem született volna. Végül 26-4 arányban győzött az UVSE.

Ellenfelünk egyik legaktívabb, két gólig jutó játékosa Gerendás Matilda volt, aki egy héttel ezelőtt még az Eger ifi-ben és serdülőben játszott, ősszel pedig szintén az Eger játékosaként több OB-1-es meccsen is szerepelt...

Meccsképek: http://20140215honved.ritz.fotoalbum.hu/

A többi mérkőzésen papírforma eredmények születtek: Eger-ASI 30-3, Szentes-Szeged 12-9, DFVE-BVSC 10-6.

Módosítás dátuma: 2014. február 16. vasárnap, 23:31
 

Hozzászólás

Név:
Tárgy:
Hozzászólás:
  A biztonsági kód. Csak kisbetűs szavak, szóközök nélkül.
Biztonsági kód: